FEJLESZTÉS

Érdeklődöm

Az üzleti sikeresség mellett a munkavállalók megtartása, a fluktuáció csökkentése miatt is egyre fontosabb dolgozók fejlesztése. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a munkatársak eredményesebben teljesítsenek, hatékonyabbak legyenek munkájukban. Emellett ha a munkatársak érzik, hogy támogatjuk őket céljaik elérésében, illetve segítséget kapnak azokon a területeken, ahol nehézségeik vannak, az növeli az elkötelezettségüket és a motivációjukat.

A fejlesztés csak akkor lehet sikeres, ha nem csak külső nyomás, hanem belső igényként jelentkezik, vagyis ha a munkatárs tisztában van saját kompetenciáival, erősségeivel és fejlesztendőivel, illetve elkötelezett saját fejlődése mellett. Ehhez járul hozzá a CAPTain coaching szemléletű kompetenciavisszajelző beszélgetése.

Vezetőfejlesztés

Minden fejlesztést az aktuális viselkedés felmérésével érdemes indítani. A feltárás mellett a vezetők fejlesztésének kulcsfontosságú része az önismeret, a saját kompetenciákra való reflektálás is. Ezért a folyamat fontos része az a coaching szemléletű visszajelző beszélgetés, amely a teszt kitöltését követi. Ezen a beszélgetésen lehetőség van részletesen, konkrét példákon keresztül megbeszélni az eredményeket, illetve a vezető is reflektálhat és megfogalmazhatja kérdéseit. Emellett az előzetes megbeszélés során a résztvevők ráhangolódnak a programra és a fejlesztést indító beszélgetés hozzájárul ahhoz, hogy valódi elköteleződés alakuljon ki a célok mellett. 

A visszajelző beszélgetés ugyanakkor tökéletes alapját képezheti egy coaching folyamatnak, hiszen ezáltal sokkal konkrétabb célokat lehet megfogalmazni, ami a résztvevőt hozzásegíti ahhoz, hogy  tudatos szintre emelje a mindennapi munkában megélt nehézségeit és ezeket a fejlesztés fókuszába helyezze.

Munkatársak fejlesztése

A munkatársak fejlesztése szintén meghatározó a szervezet hatékonyságának és a megtartásnak a szempontjából. Mivel a CAPTain alakítható elvárásrendszert tartalmaz, minden munkakörre használható és így az eredményt visszajelző coaching szemléletű beszélgetés a fejlesztés alapját képzi.

A fejlesztő beszélgetés célja, hogy a munkatársak reflektálhassanak saját kompetenciáikra, megfogalmazhassák saját kérdéseiket vagy és fejlődési igényeiket és pontosabb képet kaphassanak a munkakör elvárásairól és a fejlesztési programról. A  beszélgetés hozzájárul az önismeret javításához, bevonja és elkötelezettebbé teszi a dolgozókat a fejlesztési program céljai mellett.

A fejlesztés (coaching, tréning, mentoring) után érdemes megismételni a felmérést, amivel fel lehet tárni a változásokat, és a további igényeket.

A fejlesztési folyamat során felhasználható eszközök:

  • Captain Analízis és Szubjektív tesztek
    • aktuális kompetenciák feltérképezése
    • folyamat végeztével a beavatkozás hatékonyságának vizsgálata
  • Captain profilok
    • munkakör kulcskompetenciáinak kijelölése, a erősségeinek és fejlesztendőinek megállapítása
  • Captain Motivációmérés
    • motivációk azonosítása és ezáltal az adott közegben mutatott fejlődési potenciál feltárása

Tréningigények felmérése

A sikeresség mellett a megtartás miatt is egyre fontosabb a munkatársak kompetenciáinak fejlesztése. Ugyanakkor gyakran küldenek olyan tréningre munkatársakat, amire azoknak valójában nincs szükségük, ami elégedetlenséghez vezethet. Akár egyéni vagy csoportos coachingról, vagy tréningről van szó, a hatékonyság érdekében érdemes a fejlesztési igények felmérésével, diagnosztikával indítani a programot.

A felmérés előnyei:

  • feltérképezzük az helyzetet, a vezetők vagy munkatársak kompetenciáit, feltárjuk az esetleges problémákat, és/vagy fejlődési igényeket
  • a dolgozóknak csak olyan tréningeken, fejlesztéseken kell részt venniük, amelyekre valóban szükségük van
  • csoportos szinten elemezve az eredményeket hatékonyabb programok állíthatók össze
  • a felmérés eredményei alapján a fejlesztési program személyre/szervezetre szabható. Kiderül, hogy melyik modulokra érdemes több időt, gyakorlatot szánni, és melyek azok, amelyek elhagyhatók vagy rövidíthetők, esetleg rögtön „haladó szinten” érdemes velük foglalkozni.

A felmérés eredménye tehát egy személyre szabott és/vagy csoportszintű fejlesztési terv, ami igazodik az aktuális igényekhez. Ez a későbbiekben a tréning illetve fejlesztés hatékonyságának mérését is lehetővé teszi, hiszen a program után egy újbóli méréssel vizsgálni tudjuk a változásokat mind egyéni mind csoportos szinten.

A fejlesztési igények felméréséhez a következő tesztek használhatók:

Tréninghatékonyság vizsgálata

Amennyiben egy hosszabb fejlesztési folyamatot diagnosztikával, kompetenciafelméréssel kezdtünk, a program végén lehetőség van a fejlesztés hatékonyságának vizsgálatára. Ennek során a fejlesztésben résztvevő(k) újra kitöltik a teszteket, és a korábbi eredményekkel összevetve láthatóvá válnak a változások.

A változásokat egyéni és csoportos szinten is vizsgáljuk, így kompetenciákra bontva tudunk visszajelzést adni arról, hogy mely fejlesztési modulok voltak a leghatékonyabbak, a coaching célkitűzései közül melyek teljesültek, a kompetenciák közül mik változtak a legnagyobb mértékben, és melyek azok, amiknél nem érték el a kívánt hatást. A program eredményeinek a megbízóval és a fejlesztővel közös elemzése során további fejlesztésre vonatkozó vagy szervezetfejlesztési javaslatok is születhetnek.

Tréninghatékonyság vizsgálata

Amennyiben egy hosszabb fejlesztési folyamatot diagnosztikával, kompetenciafelméréssel kezdtünk, a program végén lehetőség van a fejlesztés hatékonyságának vizsgálatára. Ennek során a fejlesztésben résztvevő(k) újra kitöltik a teszteket, és a korábbi eredményekkel összevetve láthatóvá válnak a változások.

A változásokat egyéni és csoportos szinten is vizsgáljuk, így kompetenciákra bontva tudunk visszajelzést adni arról, hogy mely fejlesztési modulok voltak a leghatékonyabbak, a coaching célkitűzési közül melyek teljesültek, a kompetenciák közül mik változtak a legnagyobb mértékben, és melyek azok, amiknél nem érték el a kívánt hatást. A program eredményeinek a megbízóval és a fejlesztővel közös elemzése során további fejlesztésre vonatkozó vagy szervezetfejlesztési javaslatok is születhetnek.